Tanulmányok és képesítések - Így mutathatók be röviden, de hatékonyan a végzettségek!
A képzettségek bemutatása sok szempontból jelenthet kihívást. A cégek elsősorban a tapasztalatokra és a képességekre kíváncsiak, de ez nem jelenti azt, hogy a tanulmányok ne lennének fontosak. Már csak azért sem, mert az álláshirdetések a legtöbb esetben valamilyen végzettségi szinthez vannak kötve. Mi tehát a szerepe ennek a szekciónak az önéletrajzban? Sokan - különösen a pályakezdők - szembesülnek az alábbi ellentmondással: „A munkáltatók a szakmai tapasztalataimra kíváncsiak, és nem arra, hogy mit tanultam. Ugyanakkor, ha nincs semmilyen végzettségem, szóba sem állnak velem.”
Nagy hiba lenne azt feltételezni, hogy a tanulmányok másodlagosak a munkaerőpiacon. Ugyanakkor tudni kell jól bemutatni azokat!
Vannak olyan jól csengő, nívós oktatási intézmények, amelyek nevei jó benyomást kelthetnek egy önéletrajzban, már csak a renoméjuk miatt is. Kizárólag ez alapján dönteni egy adott főiskola/egyetem mellett ugyanakkor súlyos hiba! Arra kell inkább fókuszálni, hogy a választott szaknak melyik intézmény felel meg a legjobban. Ehhez akkor is érdemes tartani magunkat, ha az adott iskola kevésbé hírneves. A cél, hogy már a képzés során is jó kapcsolatokra, gyakorlatokra lehessen szert tenni a megfelelő szakmai körben.
A tanulmányok bemutatása ugyanis nem kell, hogy kizárólag az intézmény nevéből és néhány releváns tantárgy felsorolásából álljon. Ehelyett ki lehet emelni azokat a konkrét projektmunkákat, együttműködéseket és megvalósított ötleteket, amelyek az érdeklődésről tanúskodnak. Az egyes tantárgyak megnevezése sem biztos, hogy elegendő, hiszen abból még nem derül ki egyértelműen, hogy pontosan miről szólt az adott kurzus. Célszerű hát leírni, miért tartotta különösen érdekesnek, hasznosnak az adott tárgyat a tanuló, és az miért releváns a pályázat szempontjából. Szakmák esetében még fontosabb a képzés tartalmának minél gyakorlatiasabb bemutatása.