150 fő vett részt az Andrássy úton szervezett Erasmus Napon

2021-10-20

2021. október 15-én 9.00-16.00 óra között Erasmus Napot szervezett a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum az Andrássy úton, „Velünk Bárhova Eljuthatsz” címmel. A rendezvényen az érdeklődő fiatalok 10 állomásos nemzetközi vetélkedőn vehettek részt, ezen túl pedig megismerkedhettek a centrum iskoláiban tanulható szakmákkal is.

Az eseményt a centrum először szervezte meg hagyományteremtő szándékkal. A rendezvény célja az volt, hogy a centrum iskoláiban tanuló diákok, valamint további érdeklődők számára bemutassa az elérhető nemzetközi és önkéntes lehetőségek palettáját. 

 A résztvevő kiállítók között az Önkéntes Központ Alapítvány bemutatta a diákoknak, hogy milyen hazai önkéntes programok várnak rájuk, a Hidak Ifjúsági Alapítvány pedig a külföldi, 18 éven felülieknek szóló ifjúsági lehetőségeket népszerűsítette. A Gordius Learning Zrt. közreműködésével a résztvevők megismerhették az Erasmus alapelveket, játékos feladattal készülhettek fel külföldi utazásaikra. 

A centrum két iskolája is szerepet vállalt az eseményen: a Közép-magyarországi ASzC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola játékos kvízzel készült, melyben a résztvevők megismerkedhettek különböző országok gasztronómiai különlegességeivel, valamint a Közép-magyarországi ASzC Bercsényi Miklós Élelmiszeripari-Környezetvédelmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium környezetvédelmet tanuló diákjai és oktatójuk az Erasmus program fenntarthatósági prioritását szem előtt tartva mutatatták be a fiataloknak, hogy hogyan tehetünk minél többet a Földünkért.

A megújult Europass portált is megtekinthették a rendezvény látogatói – megtudhatták többek között azt is, mit mondjanak és mit ne mondjanak egy állásinterjún, illetve hogyan kell megfelelő önéletrajzot készíteni.


A rendezvényen a centrum négy iskolájának tanulói is népszerűsítették az Erasmus+ programot: az érdeklődőkkel megosztották, milyen tapasztalataik voltak a külföldi gyakorlatuk során, ugyanis a centrum részéről résztvevő 9 diák összesen 69 hetet töltött Erasmus+ szakképzési programon Dániában, Portugáliában és Finnországban.

A programra érkezők egy menetlevelet kaptak, mellyel körbejárhatták a 10 állomást és mindenhol teljesíthették a rövid feladatokat, majd jutalomképpen a Tempus Közalapítvány és az Európa Pont által biztosított ajándékokat vehettek át. 

Az esemény keretében az intézmény általános iskolások részére rajzversenyt hirdetett, ahol a témákat is az Erasmus alapelvek szerint alakították ki, így a felső tagozatos diákok „Környezettudatos utazás” és „Én így képzelem – élet egy másik országban” pályaművekkel nevezhettek - a díjak átadására is az Erasmus Napon került sor, ahol nyolc általános iskolás tanulót díjaztak a szervezők.

Az intézmény elkötelezett híve a nemzetközi együttműködéseknek, rendelkezik a szervezeteket minősítő Erasmus+ akkreditációval a szakképzési szektorban, és a rendezvénnyel szerette volna minél szélesebb körben terjeszteni a programok kínálta lehetőségeket.