Ünnepeljük, ami összeköt bennünket – Ilyen volt az eTwinning eTrend Konferencia
Az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont immár nyolcadik alkalommal rendezte meg az országos eTrend Konferenciát, amelyet 2025. november 14–15-én Budapesten tartottak.
A kétnapos esemény központi témája a digitális állampolgárság és az eTwinning szerepe volt az oktatás digitális átalakulásában. A rendezvény célja, hogy a pedagógusok szakmai fejlődését támogassa, valamint bemutassa, hogyan segíti az eTwinning program a nemzetközi együttműködéseket és a 21. századi kompetenciák fejlesztését.
A konferenciát Selmeczi Zoltán, az Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának vezetője nyitotta meg, majd Rózsa Gábor, a Belügyminisztérium képviseletében köszöntötte a résztvevőket. A plenáris előadások között Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási üzletágvezetője az oktatási megatrendekről beszélt, míg Skultéty Zoltánné, eTwinning nagykövet a program húszéves jubileumát és új lehetőségeit mutatta be.
A konferencia első napján kerekasztal-beszélgetés zajlott „Az átalakuló iskola a digitális állampolgárság és nemzetközi kapcsolódások tükrében” címmel, amelyben olyan eTwinning nagykövetek és szakértők osztották meg tapasztalataikat, mint Balogh-Szikora Ildikó, Hegedüs Beáta, Dr. Kubinger-Pillmann Judit, Merényi Ádám és Tóth Éva. A beszélgetés középpontjában az állt, hogyan építhető be a digitális állampolgárság a mindennapi oktatásba, miként jelenik meg a pedagógusképzésben, valamint hogyan támogathatják a technológiai vállalatok a biztonságos, értékalapú digitális környezet kialakítását. A kerekasztal-beszélgetésben kiemelték a nemzetköziesítés, a globális szemlélet erősítésének fontosságát, mely megreformálja a tanár szerepét az oktatás új korszakában.
A Tempus Közalapítvány munkatársai a konferencia pénteki napján információs standdal várták az érdeklődő pedagógusokat, ahol részletes tájékoztatást nyújtottak az Europass, az Erasmus+ program, a Mentorhálózat és A tanulás jövője közösség kínálta lehetőségekről, valamint gyakorlati tanácsokkal segítették a résztvevőket a nemzetközi projektek indításában. A személyes találkozások és beszélgetések jó alkalmat teremtettek arra, hogy a pedagógusok közvetlenül tájékozódjanak a pályázati lehetőségekről és a programokhoz kapcsolódó szakmai támogatásról.
A második napon párhuzamos workshopok várták a résztvevőket, amelyek között szerepelt az „eTwinning és MI” gyakorlatorientált bemutató, a Nemzeti Minősített eTwinning Projekt 2025 címet elnyert projektek bemutatói, valamint az eTwinning World Café, ahol a pedagógusok saját tapasztalataikat oszthatták meg és új ötleteket meríthettek.
A konferencián két Erasmus+ nívódíjas projekt is bemutatkozott. A Talentum Alapítvány „Húzz lapot az önkéntességre!” című projektjének célja, hogy a gamifikáció eszközén keresztül érzékenyítse a fiatalokat a társadalmi részvétel, az önkéntesség iránt. A VÁLTOZÁS BENNED VAN… TE BENNE VAGY?című társasjáték bemutatja, hogy az önkéntesség milyen sokszínű tevékenység, amiben mindenki megtalálhatja a számára legalkalmasabb formát, időkeretet. A workshop során bemutatásra került a játék, melyet egy élményalapú tanórán is lehet alkalmazni, hiszen egyszerű játékszabályok és rövid játékidő jellemzi.
A „DigitÁlis váNdorból TElepesek!” projekt során a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium pedagógusai számos nemzetközi képzésben vettek részt, hogy fejlesszék digitális készségeiket és bővüljön a módszertani repertoárjuk. Az olasz, francia, ír és máltai képzések során a pedagógusok sok innovatív stratégiát sajátítottak el, melynek alkalmazása iskolaszintű változást hozott, és elősegítette az új virtuális tanítási-tanulási környezet kialakítását és hatékony működtetését. A sikeres projektet immár a konferencia résztvevői is megismerhették.
Mindkét projekt inspiráló példát adott arra, hogyan lehet a nemzetközi együttműködéseket és az innovatív pedagógiai módszereket a mindennapi oktatásba beépíteni.
Az eTrend Konferencia idén sem csupán szakmai programok sorát kínálta, hanem valódi találkozási ponttá vált pedagógusok, szakértők és intézményi képviselők számára, és megmutatta, hogy az eTwinning nemzetközi közössége mekkora értéket képvisel a hazai oktatásban. A nívódíjas projektek bemutatói pedig kézzelfogható példát adtak arra, hogyan válhat a nemzetközi együttműködés és az innováció a mindennapi pedagógiai gyakorlat részévé.