Europass mobilitási igazolvány átadó és 10 éves dán-magyar együttműködés ünneplése
A dán Green Academy Aarhus intézmény és a Közép-magyarországi ASzC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium 10 éve működik együtt a kertépítő szakmai gyakorlatok területén. Ezt az évfordulót méltóképpen ünnepelték meg a 2024-as programban részt vevő diákok, meghívott vendégek, kollégák és korábbi kísérő tanárok részvételével.
2015-ben kezdett el együttműködni egymással a két intézmény az Erasmus+ program keretében, melyben elsőként 5 diák és 1 kolléga utazott ki Dániába egy 5 hetes pilot projekt keretében, melyen kialakították a 10 hetes program kereteit, ezt a hazai kertépítő kollégákkal közös egyeztetések követték itt Budapesten. 2016-ban már 20 diák utazott ki egy 10 hetes komplex gyakorlatra, ezt követően az iskola életének szerves része lett a 10 hetes dániai gyakorlat augusztus - október között. Csak a COVID 2 éve alatt maradt ki mobilitás, egyébként minden nyáron utaztak diákok, a programot pedig folyamatosan alakították a munkaerőpiac igényeinek és a képzés változásának megfelelően.
A Varga Márton iskolán kívül a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum már 5 iskolája működik együtt a dán partnerrel, mezőgazdasági és környezetvédelmi gyakorlatokat is szervezve, emellett kollégák továbbképzése és szakmai látogatások is valósulnak meg.
Az idei évben immáron 8. alkalommal került megrendezésre a hagyományos Europass mobilitási igazolvány átadó a Közép-magyarországi ASzC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégiumban, ahol a 2024-ben sikeres Erasmus+ gyakorlatot és vizsgát teljesítő 18 fiatal kapta meg elismerő igazolását.
Az ünnepségen jelen volt:
- dr. László-Gulyás Dóra, a Tempus Közalapítvány főigazgató-helyettese, valamint
- dr. Lovászi Attila, a Mobilitási Csoport vezetője,akik elismerő szavakkal méltatták a közös munkát.
A dán partnerintézményt képviselték:
- Peter Moesgaard, igazgató,
- Peder Glud, kertépítő oktatási vezető,
- Poul Arne Jensen, mezőgazdaság oktatási vezető,
- Karolina Sikala, nemzetközi koordinátor.
A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum részéről jelen voltak:
- Molnár Zoltán, főigazgató;
- Hajnal Sándor, kancellár;
- Cifer Attila igazgató (Varga Márton Iskola);
- Nagy Miklós (Magyar Gyula Iskola);
- Dr. Merkei Attila György (Fáy András Iskola).
Az eseményt Cifer Attila igazgató úr nyitotta meg, majd a Tempus Közalapítvány képviseletében dr. László-Gulyás Dóra főigazgató-helyettes mondta el köszöntő beszédét. Különleges pillanat volt, hogy éppen ezen a napon érkezett a hír: a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum újabb Erasmus+ projektje támogatást nyert a 2025-ös évre is!
A köszöntést és a program méltatását Molnár Zoltán főigazgató úr folytatta, majd ezt követték a dán partnerintézmény képviselőinek beszédei. Az elmúlt 10 év eseményeit Tóth Judit Emma foglalta össze, majd a gyakorlatot bemutató videó levetítése után a 18 diák és kísérőik átvehették a Europass mobilitási igazolványukat, amiért sikeres kertépítő szakmai gyakorlatot teljesítettek 2024. augusztus és október között. A diákok nevében Massányi Zoárd mondott köszönetet. Az igazolvány tökéletesen tudja támogatni a fiatalokat a munkaerőpiaci elhelyezkedésükben, hiszen elismeri a külföldön megszerzett tudást.
Az ünnepség folytatásaként a partnerintézmények: a Közép-magyarországi ASzC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium, a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum és a Green Academy Aarhus szakképző intézmény képviselői egy jelképes együttműködési megállapodást írtak alá ezzel kifejezve, hogy még legalább 10 évig szeretnék a közös munkát folytatni ás megállapodtak abban, hogy tovább folytatják közös együttműködést, és együtt fejlesztik a dán–magyar kapcsolatokat, különös figyelmet fordítva a parképítő és egyéb agrár képzések színvonalának emelésére.
A program részeként faültetésre is sor került, ezzel is jelképezve az elkötelezett, élő és fejlődő együttműködést.
Az eseményt állófogadás zárta, ahol a résztvevők megoszthatták élményeiket és terveiket a jövőre nézve.
Köszönjük mindenkinek, hogy részt vett ezen a különleges eseményen – különösen a gyakorlatot teljesítő diákoknak, valamint mindazoknak, akik az elmúlt 10 év során részesei voltak ennek a programnak, köztük azoknak is, akik már a legelső, 2015-ös PILOT projektben is ott voltak velünk és részt vettek az ünnepségen.
Képek:
https://drive.google.com/drive/folders/1aAzEN9fRwAJX5oBUBSSIdjDaqYvdgHPD?usp=sharing
KAPCSOLAT:
Tóth Judit Emmanemzetközi koordinátor
E-mail: toth.judit.emma@kmaszc.hu
Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum
1062 Budapest, Andrássy út 63-65.
Facebook: kmaszc I Instagram: @kmaszc I www.kmaszc.hu