Online találkoztak az Eurodesk hálózat partnerei

2020-11-24

November 18-án és 19-én tartotta a magyarországi Eurodesk hálózat az őszi Országos Találkozóját. A találkozó a tavaszi alkalomhoz hasonlóan online zajlott.


Az Eurodesk Országos Találkozó ezúttal is színes és tartalmas programmal várta az ország hét régiójának valamennyi partnerét. Az eseményt Szabó Csilla, a Tempus Közalapítvány Kommunikációs Egységének egységvezető-helyettese nyitotta meg, aki beszédében köszöntötte a hálózatot fennállásának 30. évfordulója alkalmából.

Ezután Máté Gergely, a Tempus Közalapítvány Erasmus+ Ifjúsági csoportjának vezetője számolt be az Erasmus+ Program és az Európai Szolidaritási Testület új programszakaszának várható újdonságairól, valamint az akkreditációról. Majd őt követte Diera Eftimia, az Europass Magyarország munkatársa, aki az új Europass portált és honlapot, valamint az ezekben rejlő új lehetőségeket mutatta be a partnereknek. 

A kétnapos találkozó fontos eleme volt a tapasztalatcsere: mind az első, mind a második napon sor került jó gyakorlatok bemutatására workshopok és előadások formájában. A jó gyakorlatok és példák elsősorban a digitális ifjúsági munka témaköréhez kapcsolódtak.

Kiemelt programpontja volt a találkozó első napjának a hálózati “születésnap” megünneplése. Itt teret kapott a nosztalgia, a régi események felidézése és a jövőbe tekintése egyaránt. 

A második nap programját további meghívott előadók színesítették. Az ERYICA képviseletében Simon Imre tartott workshopot az ifjúsági információszolgáltatás “zöldítéséről”. Az előadó a workshopon bemutatta a Green Publication c. kiadványt, amelyet az ERYICA és az Eurodesk hálózatok idén tavasszal közösen publikáltak. 

A délután során Marton Zsolt, az Eurodesk Brussels Link kommunikációs munkatársa mutatta be a nemzetközi hálózat aktualitásait, idei eredményet és várható újdonságait. Az eredmények kapcsán Zsolt prezentálta az októberi Time to Move kampány statisztikáját, amely a pandémia ellenére 2020-ban is rengeteg fiatalt ért el szerte Európában: 936 online és offline eseményből 75 Magyarországon valósult meg. 

Az esemény zárása egy valódi meglepetést is tartogatott: az Országos Találkozón debütált a megújult eurodesk.hu, az Eurodesk Magyarország hivatalos honlapja. A hírt és az oldal új funkcióit a partnerek nagy örömmel fogadták.

Bár a találkozó ezúttal is sikeresen zajlott le az online térben, a magyar hálózat partnerei már nagyon várják a személyes találkozás lehetőségét. Reméljük, erre is hamarosan sor kerülhet.