Kilencedik alkalommal ünnepeltük közösen az Erasmus+ program eredményeit

2024-05-30

A hagyományokhoz híven, idén is megrendezésre került „Az Erasmus+ ajtókat nyit” című konferencia és díjátadó, a Tempus Közalapítvány szervezésében. A rendezvény célja, hogy a pályázókkal közösen ünnepelhessük az Erasmus+ programnak köszönhető sikereket.

Az Erasmus program közel négy évtizede, egy felsőoktatási csereprogramként indult útjára, azzal a céllal, hogy segítse a résztvevőket a világ megismerésében, a tanulásban és a tapasztalatszerzésben. 10 évvel ezelőtt pedig egy „+” jellel kiegészülve egyesült a különböző oktatási szektorokat érintő uniós programokkal.

A rendezvény idén is a program egyik fő prioritása, az aktív társadalmi részvétel jegyében telt, amelynek a június 9-i európai parlamenti választás kapcsán különösen nagy a jelentősége. Az Unió jövője szempontjából döntő fontosságú, hogy a polgárok már fiatal kortól jobban megismerjék az Európai Uniót, és ebben a folyamatban kiemelt szerepe van az Erasmus+ programnak.A legkiemelkedőbb színvonalon megvalósított pályázatokat idén is Nívódíjjal ismerte el a program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány.

A nyertes projektek céljaik szerint is igen változatosak voltak: volt, ahol a szegénység és kirekesztés elleni küzdelem, az egészséges és aktív öregedés, a médiajártasság, a digitális kompetenciák fejlesztése, vagy az innovatív oktatási anyagok kidolgozása került középpontba, de volt olyan projekt is, amely a kis- és középvállalkozások innovációjával foglalkozott.Az aktív társadalmi részvételt, illetve az innovációt támogató nívódíjas projektek nemcsak magas szakmai minőségükkel emelkedtek ki a többi projekt közül, hanem azzal is, hogy egytől egyig aktuális kihívásokra, problémákra nyújtanak választ.

A nívódíjas projekteket modellként és mintaként mutatjuk be - Ismerje meg a 2024-es nyerteseket! Erasmus+ --> Tempus Közalapítvány (erasmusplusz.hu)



A május 28-i rendezvényen csaknem kétszázan vettek részt, ahol résztvevők az „Ismerje meg az Erasmus+ program partnereit" interaktív játék részeként megismerkedhettek az Erasmus+ program kiemelt partnereivel is, mint a 









Az Erasmus+ több mint 10 millió résztvevőjével máig az Unió egyik legsikeresebb programja. Az Europass 2005 óta segíti az Erasmus+ programon résztvevőket. 
A számtalan mobilitási lehetőség valamelyike során elsajátított tudás, készségek és kompetenciák strukturált bemutatására szolgálnak az Europass-eszközök. A már több mint 25 millió felhasználóval rendelkező Europass segít megtenni az első lépéseket az európai karrierpiacon. A portál használatával megtudható, hogyan jelenítsük a meg nemzetközi tapasztalatot és elsajátított készségeket az önéletrajzban, álláspályázati anyagokban. 

ISMERD MEG AZ EUROPASS DOKUMENTUMOKAT!