Megjelent a 2023-as Oktatási és Képzési Figyelő

2023-12-01

A november 30-ai Európai Oktatási Csúcstalálkozón mutatták be az Európai Bizottság éves jelentését az oktatás és képzés területéről.

A Figyelő az Európai Bizottság éves jelentése az Unió oktatási és képzési rendszereinek teljesítményéről. A 2023-as kiadás különös hangsúlyt fektet a tanári pályára, rámutat a tanárhiányra és a tanári szakma vonzerejét helyezi a középpontba. Az éves jelentés megjelenésének hírét az Európai Oktatási Csúcstalálkozón jelentették be november 30-án.

A tanárhiány, különösen a tudományos-technológiai (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) tantárgyak terén, szinte minden ország számára kulcsfontosságú kihívást jelent, és negatívan hat az oktatás minőségére. Erre reflektálva, a Figyelő széles skáláját mutatja be azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel a tagállamok meglévő tanárhiányt kezelik és a tanári szakmát igyekeznek vonzóbbá tenni.


Education and training monitor kiadvány képe tanárokkal és felirattal hogy 4ből 1 tanár nyugdíjba megy 10 éven belül


A Figyelő egy összehasonlító jelentéssel kezdődik, amit 27 országjelentés követ (angol nyelven és nemzeti nyelveken), valamint tartalmaz egy online Figyelő Eszköztárat, amely az EU oktatási és képzési rendszereivel kapcsolatos legjelentősebb adatokat és forrásokat mutatja be.

Töltse le a 2023-as Oktatási és Képzési Figyelőt PDF formátumban, vagy böngéssze online

Education and training monitor kiadvány képe tanárokkal és felirattal hogy 4ből 1 tanár nyugdíjba megy 10 éven belül