Hírek

2016.09.19

Elsőként szereztek magyar diákok Németországban is elismert fémipari szakmunkás-bizonyítványt

A Siemens Zrt. 2012-ben indított duális szakképzésének negyedik évfolyama, összesen 31 fő végzett idén a vállalat által oktatott ipari gépész, gépi forgácsoló és hegesztő szakmában. Az okleveles ipari gépészek közül hatan, Magyarországon elsőként teljesítették az úgynevezett „Fachkraft für Metalltechnik” német fémipari szakmai vizsgát. A sikeres vizsgát követően átadott bizonyítvány a hazai munkaerőpiacon is jelentős szakmai elismerés, hiszen a magyar sztenderdeknél komolyabb és összetettebb vizsgáról van szó. A fiatalok bizonyítványait Gabriel A. Brennauer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Ügyvezető elnökségi tagja adta át, aki elmondta: „A képzés különlegessége, hogy teljes mértékben megfelel a németországi képzési rendszer követelményeinek, mégis itthon, magyar nyelven sajátíthatták el ezt a szaktudást a fiatalok. Ez háromszorosan is előnyös, hiszen a diákok mellett a hazai vállalatok és a magyar gazdaság is profitál majd szaktudásukból.”

A hat fiatal mellett 18 másodéves diákot is elismert a vállalat, ők Europass mobilitási igazolványt kaptak. Az igazolvány azoknak a tanulóknak jár, akik szervezett keretek között vettek részt nemzetközi mobilitási programban, akár tanulmányi céllal, akár szakmai gyakorlaton. „A gyorsan változó munkaerőpiacon egyre inkább felértékelődik a jövő generációjának szakmai felkészültsége, külföldi tapasztalatai. A lehetőség, amit a Siemens biztosított a diákok számára, jelképezi, hogy a vállalat hosszú távon gondolkodik Magyarországon és értéket teremt, hiszen a fiatalok oktatásába fektet” – emelte ki Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

A Siemens duális szakképzésének keretében háromhetes németországi szakmai gyakorlaton részt vett diákoknak Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át az elismerést. „Büszkék vagyunk arra, hogy a hazai duális műszaki szakképzésben a Siemens élen jár. Terveink szerint jövőre új szakmát is indítunk, valamint a gépi forgácsoló szakképzést egyéves CNC gépkezelő szakmaráépüléssel bővítjük. Így a diákok három év alatt két szakmát sajátíthatnak el” – mondta el Dale A. Martin.

-Forrás: www.autopro.hu 

További kérdése van?

Az Europass dokumentumokkal kapcsolatban további információkat igényel?
Tegye fel kérdését a Nemzeti Europass Központ munkatársának! 
Telefonon: 06-1-236-5050 (hétköznap 9 – 13 óra között)
E-mailen: europass@tpf.hu

Az europass.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »

Olvasta már? ×