Hírek

2013.05.17

Egy jó önéletrajz ajtót nyit

A hibátlan önéletrajz és kísérőlevél mindössze belépőt jelent a személyes interjúra – vallja dr. Nagy Károly, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szakirányú továbbképzési programjának karriermenedzsment tanára.

Korábban a Budapesti Kommunikációs Főiskolán szintén karriermenedzsment szemináriumokat tartott. Szerinte a jó önéletrajz titka, hogy a jövőnek szól, elsősorban az derül ki belőle, hogy miért alkalmas a jelentkező a megpályázott posztra, miért lesz sikeres az adott pozícióban, és természetesen az, hogy az igazat tartalmazza. Nem érdemes még csak füllenteni sem az önéletrajzban, mert az interjún – vagy később, a munkaviszony alatt – úgyis kiderül, és csak kellemetlenséget okoz.

Az Europass önéletrajz formátumának legnagyobb előnye – bár sok HR szakember nem szereti, és túl statikusnak tartja –, hogy könnyen áttekinthető bármely, kiválasztással foglalkozó szakember számára – mondja Nagy Károly, aki korábban a Philips HR vezetője volt Magyarországon. Napjainkra teljesen elfogadott a magyar munkaerőpiacon is az Europass használata, az uniós és EGT tagállamokban pedig jelentősen megkönnyíti az álláskeresést az egységes szerkezete, illetve az, hogy az alapsablon 26 nyelven letölthető az internetről. Mivel a megszokott önéletrajznál az Europass nagyobb hangsúlyt fektet a munkatapasztalat tartalmának, az iskolában szerzett tudásnak, valamint az egyéni készségek konkrét bemutatára, ezért a HR szakemberek is gyorsabban képet kaphatnak arról, ki és milyen tudással pályázik a meghirdetett állásra. A pályakezdőknek egyébként érdemes a szakmai gyakorlatokat, az azok alatt végzett feladatokat, elsajátított kompetenciákat felsorolniuk, továbbá az esetleges önkéntes tevékenységet, munkát megemlíteni az önéletrajzban, mivel ez is sokat elárul az álláskeresők személyiségéről.

A motivációs levélben szintén érdemes azon pontokat, tulajdonságokat hangsúlyozni, amelyek azt támasztják alá, hogy miért lesz sikeres a pályázó az adott munkakörben, munkaadónál. Épp ezért két egyforma kísérőlevél nem nagyon van, mivel minden munkahely, vállalat más és más nemcsak az elvárások, hanem a munkahelyi kultúra tekintetében is. Alkalomadtán, ha a megpályázott álláshoz passzol, érdemes a meglévő ajánlólevelet is mellékelni a pályázathoz. Épp ezért a karriermenedzsmenttel kapcsolatos tudnivalókat mindig is az önismeret fejlesztésével kezdtem átadni – mondta Nagy Károly. Az álláskeresőknek a karriertervezés során érdemes három kérdést feltenniük és megválaszolniuk maguknak: azt, hogy mit akarnak, mire képesek, illetve, hogy mire van piaci igény, mik a vállalati elvárások, hogyan lehet azokat teljesíteni.

A pályázóknak főként azért éri meg az Europass dossziéval, önéletrajzzal állást keresni, mert egyrészt rugalmasan alakítható, másrészt a részletes kitöltési útmutató áttanulmányozásával és követésével számos, az önéletrajzírás során előforduló hibát, buktatót kiküszöbölhetnek. A dokumentumcsalád honlapján (www.europass.hu) még egy, a leggyakrabban előforduló karriergyilkos hibákat felsoroló összeállítást is találnak az érdeklődők. Szintén komoly előnyt jelent az önéletrajzhoz csatolható nyelvi útlevél – hívta fel a figyelmet Nagy Károly. Szerinte, ha őszintén tölti ki a pályázó a nyelvi kompetenciákkal kapcsolatos részt a mellékelt önértékelési útmutató alapján, akkor a HR szakemberek számára az egyik leghasznosabb információt, az aktív, gyakorlati nyelvtudás szintjét ezzel adja meg. Napjainkban ugyanis a legtöbb állás betöltéséhez szükség van valamilyen szintű nyelvtudásra, még akkor is, ha nem közösségen belüli, más tagállamban tervezett munkavállalásról van szó.

Kiss Melinda Katalin

További kérdése van?

Az Europass dokumentumokkal kapcsolatban további információkat igényel?
Tegye fel kérdését a Nemzeti Europass Központ munkatársának! 
Telefonon: 06-1-236-5050 (hétköznap 9 – 13 óra között)
E-mailen: europass@tpf.hu

Az europass.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »

Olvasta már? ×