Kapunyitási pánik: mi lesz velem a diploma után?

Sokakat rettent meg, mi is várja őket a nagy falon túl; amikor a dékáni kézfogó után diplomával a kezükben először átlépnek a vasajtón és a munkerő-piacnak nevezett sajátos térben találják magukat. Most hogyan tovább? 

Elvégre a diákigazolvány érvényessége pillanatokon belül lejár. Eleddig a 15-17 évnyi iskolában eltöltött időszak során mindig kaptunk egy iránymutató tantervet, hogy most mit is kell csinálni, mi a következő lépés, vagy épp melyik tanegységet kötelező felvennünk. Valamikor utáltuk, sőt gyűlöltük, máskor kifejezetten szívünknek kedves volt, de akadt olyan életszakasz is, amikor – valljuk be – egyszerűen nem foglalkoztunk a „kell”-ekkel. Azonban most, talán életünkben először nagynak tűnik a szabadság és fogalmunk sincs – tisztelet a kivételnek – érdemben miként is lenne érdemes építenünk a saját karrierünk, végső soron életünk alakulását.

A mai munkaerőpiacon már nincs egyetlen helyes út, csak választási lehetőségek vannak, de azok garmadájával jönnek szembe nap nap után. Vállaljak gyakornoki munkát a BSC-t követően? Menjek inkább MA-ra? Esetleg mindkettő, de akkor nem jut időm a párkapcsolatra, pihenni meg végképp. Netán húzzak el külföldre? Jelentkezzek egy másik szakra? Vagy kiegészítő tanfolyamot kellene elvégeznem? Ki mondhatja meg? A szomorú tény: senki!

Nincs egy pecsétes papír valahol egy páncélszekrényben, amire titkosan felírták, hogy mi is lenne az igaz utam. 

Karrier-tanácsadóként hetente szegezik nekem a kérdést: „Imre, akkor most mit csináljak?” A baj az, hogy rossz kérdésre nem lelhető fel jó válasz. A helyes kérdés ugyanis nem feltétlenül jelen idejű. A józan logikánk csap be ilyenkor bennünket. E szerint meg kell néznem a jelenlegi végzettségem, tapasztalataim, kompetenciám – manapság már ún. hard és soft skilljeim – és a munkaerő-piaci lehetőségek találkozását, s ennek megfelelően racionálisan elindulni egy irányba. E megközelítés, bár a leggyakoribb, mégis helytelen, mert a fiatalnak nincs kapaszkodója, nem lesz biztos a saját döntésében és könnyen elbizonytalanodik az őt ért hatások tömkelege láttán, aminek a vége nem más, minthogy újra felteszi majd a bizonytalansági kérdését évente-kétévente. 

A jó kérdés esetünkben ez: „Milyen életet szeretnék élni 5-10 év múlva? Ki az a személy, aki évekkel később lenni szeretnék? Ha elkérném a névjegyét 7 év múltán, mikor egy konferencián összefutunk, milyen titulus, pozíció szerepel majd a neve alatt?”

Az antik bölcsesség szerint, céltalan hajónak egy szél sem jó, vagyis, ha nem jelölök ki kikötőt, teljesen egyértelmű, hogy nem fogok révbe érni, csak sodródni. Ki merem mondani, hol szeretnék 5-10 év múlva tartani? (A „mer” és nem a „tud” igét használtuk az imént. Ez nem képességbeli kérdés ugyanis, ez bátorsági ügy.) Tehát ha ki merem mondani, mi az igazi célom, akkor pontosan tudni fogom, milyen helyen és időben mit érdemes el- és bevállalnom, hogy utam sikerre vigyem. (Fontos: nem vágyakozni kell, azokkal tele a padlás! Célokat érdemes kijelölni.) Egy apró, de jelentős dolgot azonban sokan elfelednek azok közül is, akik kijelölték a kikötőt: a hajót vízre is kell tenni, csak így tud haladni. Nem lehet állandóan készülni és csinosítani a ladikunk, míg majd óceánjáró lesz belőle. Ahogy Napoleon Hill írja: „Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat úgyis útközben fogod megtalálni.”

A kapunyitási pánikjukkal küzdő fiatalokat áthatja egy nagy tévhit: a munkaerő-piacon a legalkalmasabbakat keresik. Hatalmas tévedés, mely garantáltan tévútra vezet, ráadásul extra terhekkel pakolja tele a vállunkat, ugyanis, ha valahol a legalkalmasabbnak van csak hely, akkor nem hibázhat, nem pihenhet, hanem már-már robot módjára csak teszi a dolgát minden egyes nap. Ez pedig 10 év múlva biztos kiégéshez, megkeseredéshez, életuntsághoz vezet. Szép jövőkép, igaz?

A munkaerő-piacon alkalmas embereket keresnek. Ennyi. Magasugrói hasonlattal élve, ha 186 cm-t kell ugranom, teljesen mindegy, 2m-rel, vagy 187-tel viszem át, a lényeg, hogy átvigyem. Sőt, ha valaki 210-et is tud, de egy 186-os állásra jelentkezik, bírálóként joggal feszegethetném, hogy ennyire rosszul áll vajon szakmai önbecsülés tekintetében? De ez már egy másik történet.

Képzeljük csak el, hogy az oktatási rendszerben eltöltött hosszú és ingoványos vándorutunk után végre odaértünk a nagybetűs kereszteződéshez. Merre tovább? 15 lehetséges ösvényt látunk. (Sajnos ezek inkább ösvények, mint kikövezett utak, elvégre ma már csak a változás a konstans és ember nincs, aki megmondja, milyen új munkakörök születnek napról napra a semmiből, és mik lesznek a múlté pár év leforgása alatt.) A döntés tehát nehéz. Azonban, ha tudom, hol szeretnék tartani évekkel később, pontosan tudható lesz az is, melyik ösvény biztosan nem vezet el oda és melyikkel növelem a saját esélyeimet.

Az sem árt, ha szép lassan elkezdjük megismerni a munkaerőpiacot. Milyen is valójában, nem csak úgy hallomásból. Hogyan is működik egy mezei hétfőn, egy sima kedden, vagy egy normál szerdán? Teljesen más trendek, irányok, elvek jellegzetesek például az állami szektor, a multi területek, a kis- és középvállalati vagy a non-profit és civil munkaerő-piaci szférákban. Ezekre fel lehet és kell készülni. Az sem utolsó szempont, kell-e igazolnom, hogy egy tudással rendelkezem, vagy sem. Bizonyos területeken speciális jogi szabályoknak és előírásoknak kell megfelelnünk. Ha nincs meg a szükséges adat, irat, végzettség, nem jutunk előbbre. Más esetben azonban senkit sem érdekel, mit végeztünk, hanem a munka tisztesen, korrekten, jó minőségben legyen elvégezve. Kedvenc példáim egyike, ha egy frissen alakult cég honlapot szeretne csináltatni, nincs arra szabály, hogy ezt csak informatikus csinálhatja. A munkát elvégezheti bárki, aki erre alkalmas, lehet akár pék, gépész, tolmács vagy műbútorasztalos. Vagyis látnunk kell, hogy a munkaerő-paici dilemmáink sok esetben valójában álláskeresési dilemmák. Ha rendelkezem egy tudással, egy tapasztalattal, de nem azt tanultam, az innentől kezdve csak álláskeresési technika kérdése, hogy úgy menedzseljem a folyamatot, elhiggyék, tényleg képes vagyok elvégezni a nekem szánt feladatot.

Akad egy titkos összetevő, amivel tulajdonképpen garantált a biztos megélhetés, a jó egzisztencia, a szakmai megbecsültség elérése. Elköteleződés a kiválóságra. Minden szakma és szakterület felső 10-20%-a fölözi le a szakma értékeinek – akár anyagi, akár elvi – 80%-át. Következésképp, ha valaki a semmiből indul, zéró kezdeti kapcsolati tőkével, de elköteleződik a kiválóság mellett és tesz ezért, hatalmas sikereket fog elérni. Egy kérdést azonban még nem válaszoltunk meg, mit is érdemes csinálni frissdiplomásként? A válasz: profilozni. Mit is jelent ez?

Felállítani annak a személynek a szakmai és személyiségprofilját, akivé válni szeretnénk. Akár azt is megtehetem, hogy keresek olyan személyeket, akik affélét csinálnak most, amire én is vágyom hosszabb távon. Megnézem, kik ők. Mit csinálnak. Milyen tudások, kiegészítő kompetenciájuk és alapskilljeik vannak. Második lépésként – önkritikus módon – magunkat is besoroljuk, hol állunk ezen faktorok mentén. 

Egyes elméleti megközelítések szerint egy adott területen a kulcskompetenciák közül a legnagyobb gyengeségünk határozza meg, meddig juthatunk. Egy ilyen elemzés során könnyen kiderülhet, ha azzá a személlyé akarunk válni, akkor ahhoz így és így kell cselekedni. Van, akinél (1) a kiteljesedés kizárólag a nyelvi korlátaitól függ majd, 

(2) vezetői ismeretekre kell szert tennie, 

(3) vezetői készségeit kell gyakorolnia, 

(4) határozottságát, kiállását kell fejlesztenie, 

(5) prezentációs, megjelenési képességét, előadási technikáit kell ráncba szednie, 

(6) PhD-re van szüksége, 

(7) kiegészítő OKJ képzést érdemes bevállalnia, 

(8) egy gyakornoki programba jó lenne bekerülnie, 

(9) új szakot elvégeznie, 

(10) külföldi kutatói ösztöndíjat érdemes megpályáznia. 

A sor végtelenségig folytatható. Ugyanis több út van, nem egyetlen egy. A mélyebb kérdés azonban inkább az, hogy fel merem-e tenni magamnak: mi a dolgom, életfeladatom a világban? Ha erre lenne válaszom, minden talány eloszlik a lehetséges ösvények választásánál.

 

A cikket összeállította: Limpár Imre, tréner, tanácsadó szakpszichológus

További kérdése van?

Az Europass dokumentumokkal kapcsolatban további információkat igényel?
Tegye fel kérdését a Nemzeti Europass Központ munkatársának
Telefonon: 06-1-236-5050 (hétköznap 9 – 13 óra között)
E-mailen: europass@tpf.hu

Az europass.hu honlapon sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »

Olvasta már? ×